Puccos vagyok, a görbe lábú tacskó úr

Puccos vagyok, a görbe lábú tacskó úr, Nem véletlenül kaptam a nevem gondozóimtól. Elmesélem, mi, minden történt velem, az elmúlt néhány hétben. Karácsonykor szabadult meg tőlem a gazdám, ma sem értem, miért tette ezt velem. Kaptam egy férfi kabátot, és kirakott egy bevásárló központ parkolójában.

Csókolom!

Nincs szőröm, kopasz vagyok, és még bolhákkal is el voltam látva rendesen. Csak úgy hemzsegtek rajtam, és ugye a görbe lábaimmal nem olyan egyszerű nekem ez a vakarózás. Komolyan, olyan 8 év körül lehetnek az éveim, legalábbis ezt mondják az emberek, amit már megértem, de ilyen viszketést én még nem éreztem. Amikor megtaláltak, azonnal a kórházba kerültem. Ott olyan jó meleg volt, de így is kellett egy kis idő, hogy felengedjenek a megfázott izmaim. Kaptam cseppeket a nyakamra, és megszúrtak, kaptam infúziót is, és persze egy pihe-puha ágyacskát. Na, ott úgy éreztem, most már nem lesz baj. Meleg van, jobban is érzem magam, meg már nem is viszketek annyira. Mire kezdtem volna megszokni az új arcokat, mert ebben a kórházban aztán csak úgy hemzsegtek a népek, és ahányszor felnéztem, mindig valaki mást láttam, szóval, mire megszoktam volna, hogy ki az, aki itt lakik, és ki az, aki csak látogatóba járt erre, jött értem egy autó. Tényleg csak egy nagyon rövidke ideig ültem a kocsiba, majd megérkeztem, most már tudom a menhelyre.

Akkor csak annyit értettem mindebből, hogy sokan mondják a magukét, amikor megálltunk a kocsival, aztán ölbe kapott a srác, és bevitt egy nagy szobába. Ott többen is azonnal rám köszöntek. Igaz, mindegyik olyan furán nézett ki, biztos farsangra készültek, mert mindegyikük lámpaburával a fején sétált. Az ellátással itt sem volt gond, elégedett vagyok. Hamar megértették, hogy amikor mondom a magamét, akkor arról beszélek, hogy most kellene a póráz, és egy közös séta. Úgy látszik, itt értenek kutyául. Mert kérem, én adok a tisztaságra. Hát, hogy is nézne ki, hogy meglett úr, esetleg maga alá piszkítana. Az lenne ám a szégyen, és én ezt nem bírnám elviselni. Inkább kiabálok, és fussanak a szolgálók, hozzák pórázt, nyissák az ajtót. Tetszenek tudni, nekik az a feladatuk, engedd ki a kutyát, engedd be a kutyát, engedd ki… Na, meg azt is ők végzik, hogy minden reggelre ismét megteljen a tálam. Nem vagyok finnyás, meg válogatós sem, tehát jöhet táp, konzerv, szalámi, és a főtt husikákat sem vetem meg. Hamar megszoktam, ezt az új helyzetet, kaja van, meleg is van, meg szolgálók is.

Eddig minden oké, de ezeknek itt az a mániájuk, hogy rendszeresen a kórházba kell mennem, és mindenféle vizsgálatokat végeznek rajtam. Lobogtatnak itt papírokat, meg valami fura szót mondogatnak. Hogy is mondják? Cushing-szindróma. Vakargatják itt a fejüket, hogy most mi lesz? Mert egy életen át gyógyszert kell szednem, nem lesz egyszerű, mert nagyon drága a gyógyszer. Meg olyant is mondanak, hogy ki lesz, aki bevállalja, hogy havonta 20 ezer forintot költsön gyógyszerre, egy kopasz tacsinak?

Na, de kérem, én lennék az a kopasz tacsi, a nevem Puccos. Mint fentebb említettem, szobatiszta vagyok, kiváló társalkodó, megértő társ. Lehet velem együtt falatozni, mert nagyon szívesen megkóstolom a töpörtyűt, akár előkóstolóként is. Biztos, ami biztos, hogy megfelelő-e a minősége. Nos, ha így nézzük, már meg is dolgoztam azért a gyógyszerért. Tehát a hirdetésem, akár így is szólhatna: Töpörtyű kóstoló, minőség ellenőr bentlakásért, teljes ellátásért munkát vállal. Amíg nem tudok elhelyezkedni, addig is kérnék egy kis segítséget, mert erre a kóstolói állásra többen is pályáznak itt, sőt, nagyon sokan pályáznak, így a gondozóim bajban vannak, hogy melyik zsebükből tudnának még egy kis pénzt előhalászni, addig is, míg nem érkezik értem az igazi, aki minden nyűgömmel együtt vállalna. Hálásan köszönnek minden segítséget, mely a gyógyulásomat támogatja. 10918001-00000015-50200001. ASKA menhely. Ja, és ha valaki belém szeretett volna, míg a csábos fotóm, és szavaim olvasta, akkor ugyanitt engem is megtalál.

A szerencsés találkozásig, maradok tisztelettel!

Puccos.