Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy angol nagymama, aki, látva a világégés utáni állapotokat, és megsajnálva a borzalmakról mit sem tehető gyermekeket, összecsomagolta ajándékát egy cipős dobozba, és elküldte egy szegény gyermeknek. Nem sejthette, hogy egyszerű, de nemes tettét százak, ezrek, milliók követik majd, és, hogy a cipős dobozba zárt szeretet áttör határokat, korokat, életszemléleteket, és mozgalommá fejlődik.
A Cipősdoboz akció (vagy, ahogy szülőhazájában, Angliában hívják, Operation Christmas Child) egy évtizede érte el hazánkat, akkor még Nyugat-Európából érkezett csomagokat kaptak karácsonyra – a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével – az arra rászoruló gyerekek. 2004-ben pedig a szeretetszolgálat elindította hazánk első önálló akcióját. Az akció egyetlen gyűjtőponttal működött, postán vagy személyesen egy kőbányai címre, a Szeretetszolgálat szociális irodájába lehetett eljuttatni a csomagokat. 2006-ban már minden megyében volt egy helyszín, és értelmet nyert a mottó is: a hazai adakozók száma elérte a tízezret – de sajnos a rászoruló, karácsonyi ajándékban nem is reménykedő kisgyerekek ennél akkor is, ma is jóval többen vannak.
2012-ben 33.000 doboz okozott örömet országszerte a rászoruló gyermekeknek A székesfehérvári Állatkórház, az ASKA, az ALPHAZOO 2013-ban szeretne segíteni a rászoruló gyerekeknek. Kérlek december 13-ig juttassátok el a gyerekeknek szánt ajándékokat a székesfehérvári állatkórházunkba, vagy 10 ALPHAZOO ÁRUHÁZUNK valamelyikébe. Az elkészült és összegyűjtött cipősdoboz ajándékokat a Baptista Szeretetszolgálat országos önkéntesi hálózatán keresztül fogja eljuttatni a rászoruló gyermekekhez (árvaházak, nagycsaládos szervezetek, kórházak, fogyatékosokkal foglalkozó iskolák, egyesületek…), még az ünnepek előtt.