Léna őrkutya az Alpha – Vet Állatgyógyászati Kft-nek köszönheti gyógyulását.

Dr. Görög István ezredes, KEMPP ügyvezető levele. A Katonai Emlékpark Pákozd intézménye tíz év alatt civil összefogás eredményeként jött létre. A kezdetben térségi jelentőségű emlékpark mára országos jelentőségűvé vált és Nemzeti Emlékhelyként fogadja az évente közel félszázezer fő érdeklődőt. A közhasznú park nagyon komoly érték, aminek védelme és üzemeltetése komoly terhet jelent a tulajdonos szervezeteknek. Ezért is köszönünk meg minden támogatást, amely segíti az alapfeladatok ellátását.

Dr. Móré Attila úr az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. tulajdonosa megismerve a Katonai Emlékpark munkáját felajánlotta segítségét, aminek keretében 2011 évben nagy összegű támogatást biztosított az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére készülő emlékpont létrehozására.

A kapcsolat az idei évben is folytatódott, aminek keretében a Park fordult kéréssel a Doktor úrhoz. Parkunk őrzését végző személyzet munkáját nagyban segíti Léna nevű farkaskutyánk. Lénát azonban egy súlyos betegség támadta meg és egyre nehezebben tudta ellátni a feladatát.

Kérésemre Dr. Móré Attila úr segített és megvizsgálta a kutyusunkat, megállapította, hogy csak kórházi kezelés mentheti meg az életét. Az Állatkórház szakemberei mentővel elszállították ebünket. Több mint egy hónapos kezelést és nagyon nehéz műtétet követően érkezett vissza Léna az őrhelyére, ahol gyorsan visszailleszkedett a megszokott környezetébe. Láthatóan meggyógyult és nagy örömmel végzi feladatát.

Az egy hónapos kezelés és gyógyszeres terápia költségeit az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. magára vállalta. Így támogatva a Katonai Emlékpark működését. Szeretném megköszönni az Alpha-Vet Kft. vezetőinek, munkatársainak azt, hogy munkájukkal segítették Léna őrkutyánk felépülését. Külön tisztelettel köszönöm meg Dr. Móré Attila úr támogatását, mellyel nagyban támogatta a közhasznú feladatunk eredményes ellátását!

A Katonai Emlékpark dolgozói nevében ezúton kívánok az Alpha-Vet Kft-nek további eredményes tevékenységet, kérve, hogy a továbbiakban is támogassák a civil kezdeményezéseket. Egyben tisztelettel meghívom a Kft dolgozóit, látogassanak el közösen a Parkba és ismerjék meg a magyar honvédek másfél évszázados küzdelmének helytállásának bemutatóit!

Tisztelettel: dr. Görög István ügyvezető