A tegnapi napon folytatódtak az egyeztetések Budapesten, immáron a második alkalommal ültek össze az állatvédelmi szerezetek képviselői, és az önkormányzatok hatósági osztályainak képviselői, hogy megpróbálják gördülékenyebbé, hatékonyabbá tenni az állatokkal kapcsolatos eljárásokat.
Abban mindenki egyetértett, hogy a jelenlévők mindegyike hozzáteszi a maga tudását, és mégis sok esetben csak részeredményeket lehet elérni. Miközben mindent megtesznek, ami az emberi hozzáállástól függ, a tárgyi feltételek hiánya nagy terhet ró, mind az eljáró szervek, mind pedig a telephelyet működtető szervezetekre. A jogszabályi feltételek sem mindig segítik a munkát, mondhatjuk úgy is, vannak esetek, amikor bizony lassítja a folyamatokat, a többszörös szűrő rendszer.
Hiszen az alapfeltétele az állatok elhelyezésének egy olyan telephely, ahol biztosított a karantén terület, a frissen beérkezett állatok elkülönítésére, illetve folyamatos orvosi ellenőrzésre is szükség van. Ilyen telepekben jelenleg nem bővelkedik kis országunk, és emiatt állnak sok esetben az ügyek, mivel nincs lehetőség az állatok kiemelésére az adott környezetből.
A kedvenc kategória (kutya, macska) esetében is nehezen megoldhatóak a kobzott állatok elhelyezése, a haszon állatok számára, pedig nagyon kis létszámra korlátozódik a férőhely, és a szakember. Hivatalos, tenyésztő telepeken nem helyezhetőek el a beteg, sérült állatok, mivel számukra is kötelező a karantén idő, hogy az állomány többi tagja védve legyen a fertőzéstől.
Abban is egyetértés volt, hogy nincs idő, igyekezni kell, és mielőbb megoldást találni, mivel az utcákat lassan ellepik a kóbor állatok, ezzel veszélyeztetve az emberek biztonságát, és ami még fontosabb a járványügyi helyzetet. Évek óta nem látott betegségek ütötték fel a fejüket a kedvencek körében, és megnövekedett az emberre veszélyes betegségek száma is. Ennek oka, hogy a gazdák nem oltatták az állatokat, nem kezelték a paraziták ellen. A fertőzések terjedésének pedig a legnagyobb okozója, az állatok itt-ott, karantén nélküli, ideiglenes befogadóknál történő elhelyezése.
Több intézmény rendszerhez kapcsolódik az állatvédelemmel kapcsolatos eljárások lefolytatása, és sokszor hetek, hónapok vesznek el, mikor minden a helyére kerül, mely kategóriájú ügyben mely hivatal illetékes eljárni.
Már magában a bejelentések kivizsgálásában is eltérések vannak, nincs egységes rendszer, ami alapján az eseteket az éppen jelenlévő eljáró szerv felméri a terepet. Mert a pontos információnak nagyon nagy szerepe van az eljárások során. A terület megítélése adatok nélkül, csak egy relatív vélemény. Mindenki mást tart soványnak, vagy szennyezett területnek, vagy nem megfelelő láncnak.
Az információ áramlásban is komoly akadályok vannak, még az állatvédő szervezetek között is. Magánvéleményem, hogy érdemes lenne végre ismét azt a régen működő rendszert visszaállítani, hogy ki, mely feladatokban a legjobb, mely területen tudja vállalni az adott feladatot. Jelenleg káosz van, és mondjuk ki bátran, az nem megoldás, hogy fotó készül, az állat pedig továbbra is az utcán marad, szaporodik. Valós megoldásokra van szükség.