Fredi és a reggeli frász…

Nem vagyunk egyformák. Mi emberek sem, és bizony állataink sem. Van lelkünk (embereknél oké, ez nem mindig mondható el), és a különböző helyzeteket, szituációkat másképpen, máshogyan reagáljuk le. Legyen szó,  bármilyen eseményről, vagy éppen az aktuális időjárásról. Különösen igaz ez akkor, ha, egy műtéten esünk át, ami stresszes, és akár fájdalmas is lehet. Volt már több olyan kutyánk, aki akár az injekciós tű látványától is elájult, és olyanok is, akik amint meglátták, már visítottak, holott még a közelükbe sem mentünk. Van ilyen emberben is, tudjuk, hiszen nem vagyunk egyformák. Van,  aki érzékenyebb, van, aki finoman fogalmazva, hisztisebb.

Az ASKA menhelyen minden kutya átesik az ivartalanítási műtéten, és a legtöbb kutyánk észre sem viszi, hogy mi is történt, csak annyit, hogy néhány napig egy lámpabúra díszeleg a fején. Vannak, akik egy kicsit bágyadtabbak, csendesebbek lesznek a lábadozás idején, de a legtöbben simán átvészelik.

Tegnap Fredi is sorra került, és átsétált a kórházba a műtétre. A műtét sikerült, de Fredi nem állt fel. Tegnap óta, hiába próbálkoztak vele, nem állt fel. A reflexek működnek, de valami mégsem stimmel. Azonnal rohantunk a kórházba, ahol a szokásos bamba pofi nézett ránk. A doktornő zaklatottan mondta, hogy nem érti mi történt, nézzük meg, a feje is olyan furcsa, csak néz, és nem kommunikál. Óóó, attól nem kell megijedni, Fredi alapból lassított felvételként működik, egyáltalán nem az a kapkodós fajta. Majd, mindjárt, megbeszéljük vele. De, Fredi kitartóan feküdt, és nem nagyon mozgott. Újabb reflex vizsgálatok, az eredmény jó. Majd eltelik néhány perc, és Fredi felfedezi, hogy az ő talpacskáját valaki megcsipkedte. Itt már kicsit enyhült a doktor feszültsége, mikor mondtuk, hogy látod, Fredi ilyen lassú gyerek.

Aztán jött a jutalom falat, amit teljes természetességgel befalt, de nem mozdult. Hiába könyörögtünk. Ekkor a szomszéd kezelőbe, behoztak egy másik kutyust. Fredi azonnal éberebben reagált, és elkezdett felülni. No, itt már biztosra vettük, hogy ez bizony hiszti lesz, nem is akármilyen. Majd felállítunk, és megyünk kifelé, elég volt. Mondtuk mi, és baromira nem érdekelte Fredit. Ne csináld már, hogy úgy kell cipelni, egy ekkora mamlaszt! De, nem, és nem. A mentő ötlet, hívjuk Krisztát! Kriszta, aki ugye rendszeresen jár hozzánk, és a becari kutyák specialistája, tehát Fredi is a kedvencei közé tartozott, a telefonra azonnal indult. Lássuk be, Krisztát is nagyon megkedvelte Fredi. Már kifelé cipeltük a kezelőből, hátha a csúszós műanyagra nem akar ráállni, hátha a szép ződ gyep, majd meghozza az ingert. Már a rendelő ajtajában voltunk, amikor megérkezett Kriszta. És komolyan, látszott Fredi fején a vigyor, hogy ott táncikolunk körülötte, doktorok, asszisztencia, menhelyes gondozók, és Kriszta. Rázott magán egyet, és elindult. Ekkor Kriszta megjegyezte, kell ennek a mamlasznak a felhajtás, hogy csak vele foglalkozzanak, még a tv-t, ha időben kihívtátok volna, akkor talán előbb megmozdul. Berill az asszisztens pedig csak annyit mondott, más is kiheréltek már Fredi, mégis túlélte. Azt a nézést…