Sokat gondolkodtunk, sokat beszélgettünk arról, hogyan legyen az elkövetkezendő időszak. A teljes káosz idején, zártunk, és nem fogadtunk látogatókat. Ezzel a látogatókat, és természetesen magunkat is védve. Most már kezd tisztulni a kép. Azt is látjuk, hogy az utcára kerülő állatok száma nem csökken.
Sőt, mivel sokan tartózkodnak otthon, így hamarabb észreveszik a kidobott árvákat. A kutyák jönnek befelé, de eddig nem mehettek ki gazdához. Arra jutottunk, hogy a MEGFELELŐ VÉDŐSZERELÉS használatával, tehát MASZK ÉS GUMIKESZTYŰ fogadjuk a hozzánk érkezőket. Minden esetben előre egyeztetett időpontban lehet hozzánk érkezni. Azért sem árt telefonálni, hogy a kinézett kutyus nálunk lakik-e még, vagy már találtunk neki családot. Várjuk ideiglenes befogadók jelentkezését is, akik mondjuk vállalkoznak rehabilitációra ebben az időszakban. De, mindegyik esetben nagyon fontos, hogy nem pótlékok az unalmas napokra kutyáink, hanem továbbra is minimum 10 éves vállalás. Ők éreznek, szeretnek. Mindezek figyelembe vételével várjuk a látógatókat. A megértést köszönjük!