Az állatok világnapja volt, ami elindította a staféta botot, mely jár iskoláról, iskolára. Székesfehérvár Önkormányzata indította el a kezdeményezést, hogy felhívják a diákok figyelmét az állatvédelem fontosságára. Nagyon sok diákkal állunk kapcsolatban a közösségi szolgálat okán is, de most egy kicsit másról van szól.
A staféta bot, minden héten más iskolába jut el, ahol arra kérik a diákokat, egy-egy konzerv, vagy kutyatáp megvásárlásával támossanak egy-egy menhelyet. A város középiskolából folyamatosan érkeznek a felajánlások, adományok. Nagyon köszönjük a kezdeményezőknek, és természetesen a diákoknak is, hogy ezzel is segítik munkánkat.