Háborgunk, mert láttuk, olvastuk, kutyát kötött a kocsi után a gazda, mert elszökött otthonról. Így bűntette.
Háborgunk, mert ez borzalmas, elképzelhetetlen, kegyetlen. Bármerre nézünk, szembe jön a hír, és a felháborodás. Pedig nem egyedi eset. Még a jelen történet szereplője is elmondta, megtette már lóval is. Azt is így büntette. Ő, szerencsésebb volt, túlélte.
Miközben mi háborgunk az országban naponta halnak meg kínok között állatok. Csak róluk kevesen hallanak, kevesen beszélnek. Hiszen sokaknak, – ahogy a történet főszereplőjének is -, csak egy állat, aki ha van, van, ha nincs, lesz másik helyette.
Vajon hányan háborodnak fel egy kis településen, ahol a kutya láncon jó, a malacot még talán becsben tartják, hiszen hasznot hoz. Ezt látták a szüleiktől, ez a természetes. Szerintük nincs azzal semmi baj, hogy kenyérhéjért őrzi a portát, meg azzal sem, hogy szétrágják a bolhák. Ahogy azzal sem foglalkozik, hogy már megint lefialt, de majd odaadjuk valakinek a kölyköt, eljátszanak vele a gyerekek. Oltásokat sosem látott, de hát az öregapja kutyáját se olytogatta a doktor, minek az. Malacot kell gyógyítani, nem kutyát.
Vajon hányan háborodnak fel azon, hogy tudják, sok ott a portán a kutya, meg olyan tarkák is, meg jönnek a városiak, és viszik, jó pénzért. Milyen ügyes az a Jóska, alig van gond velük. Nem háborog ezen már senki. Természetes. Jó pénz, gyorsan meg van, doktor meg minek. Nem is értik, mit téblábolnak ott az a sok állatvédő, és mit fényképezgetnek. A kutya, csak egy állat, nem kell ebből ekkora cirkuszt csinálni. Nem látja, tehát nincs is abban semmi rossz, meg mocsok, meg betegség. Hozzá még nem jutottak el a képek, a hírek. Hát senki nem szólt…
Anyukák, apukák elképedve háborognak, hogy ilyen dolgot, hogy lehet tenni, megkínozni egy állatot, miközben sorban állnak az ócsó kutyáért, mert a gyereknek yorki kell. Más fajta kutyával, még véletlenül sem lehet labdázni, mit szólna a szomszéd, hogy egy korcs van az udvaron. De, ezzel nincs semmi gond, hiszen, ők kifizették azt a kutyát, miért háborog azon bárki, hogy szaporító telepről vásárolt. Az, hogy naponta szólnak arról a híradások, hogy milyen körülmények között szaporítják ezeket a szerencsétlen állatokat, az ilyenkor felejtős, mert itt biztos másképpen van. Hát, ők nem támogatják az állatkínzást, hogy gondoljuk ezt egyáltalán.
Majd mikor már kiderül, hogy szerencsétlen állat, ezer féle betegséggel küzd, akkor nincs rá pénzt irány a menhely, majd beveszik. Ja, hogy nem tudják bevenni? Indul a háborgás, hogy minek vannak? Ezért kapják az 1 %-ot, és mégsem veszik be a kutyát, ez egyszerűen felháborító. És háborog, mintha a menhely generálta volna a család problémáját. Mintha a menhelyek gumiból lennének, és végeláthatatlan kennel sor, és persze a fenntartáshoz szükséges pénz állna rendelkezésre a megunt, költözök, ugrálós, bepisil, beteg… és sorolhatnám a címkéket, kutyák, cicák, és egyéb állatok ellátásra.
Háborog az egész falu, mikor a kutya az éhségtől hajtva viszi a tyúkokat. Hajtja a falu népe, a rühes dögjét, és senki meg nem kérdezi a gazdáját, hogy miért rühes, és miért éhezik az az állat? Azon senki nem háborog. Ahogy azt sem kérdezi meg senki, egészen addig, míg valakinek a bokája nem bánja, hogy miért nem lehet becsukni az a kertkaput, hogy a kutya ne kint kóricáljon. Kóricálással nincs baj, senki nem háborog, egészen addig…
Egy kedves mosoly a gazdának, egy simogatás, az utcán, akár rendezvényen, tömegben póráz nélkül sétáló kutyának. Senkit nem zavar, senki sem háborodik fel. Egészen addig, míg egy másik kis kutya nem kerül valahogy a szájába. Akkor már mindenki háborog. Pedig csak egy mondat kellet volna, Te, figyelj…
Amikor az egész család, széles mosollyal nyugtázza, hogy Pistike éppen a lábánál fogva pörgeti a kismacskát, mert hát gyerek honnan tudná… és senki sem háborog.
Pedig itt kell elkezdeni a háborgást, és mondani azt a mondatot, Te figyelj… Ha, már a felnőtt úgy nőtt fel, hogy nem tudja, nem látja, nem érzékeli, hogy az rossz, és szenvedést okoz egy élőlénynek, akkor legyen, aki vállalja, hogy most Ő igenis háborog. Mert az a kisállat, csak sikítani tud, de nem tudja elmondani, hogy értsd meg, érzek. Érzem a fájdalmat, verést, az éhezést, a hőséget, betegséget. Neked, nekem, nekünk kell beszélni helyettük, és háborogni, még ott a kezdeteknél.
