Szerencsére manapság egyre inkább elterjedőben van és lassan-lassan a köztudatba is ivódik a fogalom, és evvel együtt az állattartók magatartása is változik. Sajnos a jogi szabályozás még mindig elmarad az általam elvárttól, de az elmúlt évtizedek gyümölcse ez a fejekben történt változás, melyet többek között köszönhetünk, a felélénkült társadalmi kommunikációnak, a médiának és az internetnek is.
Ma már a legtöbben tudják mit is vállalnak ha új családtagot fogadnak be és ennek megfelelően felelősséggel látnak a feladathoz. Azonban még a felelősségteljes, ambícióval teli új kutyatulajdonosoknál is igen gyakori probléma, hogy kutyájukat akarják hozzászabni az elképzelt ideálhoz, hobbihoz. Pedig fordítva volna az ideális, ha a kutyánkat megismerve, hozzá választanánk hobbit, kutyás elfoglaltságot. Nálunk például több kutya van, mind különböző egyéniség –még anya és fia is-, mégis mi próbáljuk hozzájuk igazítani a programokat. Nem véletlen, hogy legfegyelmezettebb és legkomolyabb kutyánk Vihar engedelmességi és ügyességi ágban versenyez; Pisze és Báró pedig az agility pályán érzi jól magát. Cézi ugyan leginkább otthon pihenne, de ha a többiek terelnek ő is tűzbejön és akár 6-7 évet is letagadhatna.
A köztudatban lévő alapelvek közül én a gyermekek és a kutyák –jelen esetben a mudik- kapcsolatát emelném ki. Általában véve azt mondhatjuk, nem a gyerekeket kell a kutyáktól félteni, hanem fordítva. Fontosnak tartom, hogy ha már olyan korú kisgyerekünk van, akivel lehet, beszéljük meg, hogy mit szabad és mit nem szabad a kutyákkal, a kutya közelében csinálni. Azt hogy ne tépje a fülét, szőrét, ne kapjon a szemébe és az orrába. Ha kisebb gyerekünk van nekünk kell ezekre –és még sok másra- figyelni, vagy ha ezt nem tudjuk megoldani, ne vegyünk kutyát.
