Úgy elrepül ez a hét, hogy csak kapkodtuk a fejünket. A múlt hét úgy ért véget, hogy volt egy halálos kutyatámadás. Az ügy vizsgálata kiterjedt természetesen a kutyára is, igy mi partnerként álltunk a hatóságok mellett, és mindent megtettünk azért, hogy mielőbb a végére érjünk..
Úgy elrepül ez a hét, hogy csak kapkodtuk a fejünket. A múlt hét úgy ért véget, hogy volt egy halálos kutyatámadás. Az ügy vizsgálata kiterjedt természetesen a kutyára is, igy mi partnerként álltunk a hatóságok mellett, és mindent megtettünk azért, hogy mielőbb a végére érjünk. Teljesen jogos, hogy mindenkit érdekel, mi is történt, viszont voltak többen is, akik nem nagyon akarták megérteni, hogy nem véletlenül van karanténba az állat, és a karantén az nem bemutató terem, ahol ki-be kóricálhatnak a látogatók. Tudósítások sora jelent meg, „szakértők” nyilatkoztak egymás után, úgy, hogy nem látták az állatot, nem ismerték a helyzetet. Voltak olyan újságírók is, akik még annyira sem méltattak minket, hogy megkérdezzenek, saját kútfejből megoldották a történetet. Mondjuk ki bátran, van, amin már csodálkozni sem lehet.
Eddig is emelkedőben volt a kutyatámadások száma, nem győzőm hangsúlyozni, tüzelési időszak van, illetve a láncról leszedett kutyák nem tudják kezelni ezt az új helyzetet. De, most talán, még inkább figyelnek a tragédia után az emberek, és még olyan eseteknél is feltételezik a támadást, ahol igazából nem kellene attól tartani, de értető a riadalom. És, az is abszolút természetes, hogy semmi keresni valója az utcán gazda nélkül a kutyának.
Apropó gazdák. A legtöbb esetben, teljesen korrektül történnek az események, de mindig akadnak kivételek. Természetesen a héten is voltak, akik maradandó élményt nyújtotta, esetleg egy kis vérnyomás emelkedéssel. Azért itt szeretném jelezni, hogy a legkevésbé sem kell eltűrnünk, hogy hisztériás, fejhangon üvöltő némberek sértegessenek minket, és igencsak elvárnánk a partner önkormányzat részéről, hogy megtegye a szükséges intézkedéseket, hiszen nem mi találjuk ki, hogy mely eb problémás az adott faluban, hanem a lakossági bejelentések alapján kerülnek elszállításra az ebek. Ha, nem hajlandó kezelni az önkormányzat az ilyen helyzeteket, az bizony ad egy minősítést arról, milyen a probléma megoldó képessége az adott település vezetőinek.
Ivartalanítási műtétre indult: Bendegúz, Fifi, Tapi.
Szombaton eljött hozzánk ismét Melinda, a Nyisszancs Kutyakozmetika tulajdonosa, aki évek óta kozmetikázza önkéntes segítőként az ASKA kutyákat, és ismét csodákat találtunk a rasztás bundák alatt.
A hét utolsó napján, gondolom nem mondok újat, ismét egy támadással zárult, ahol saját gazdájára támadt az eb. (hétfőn a világban szedtük le a vastag láncot a nyakáról).
Hazament Luna, Pötyi, Dömper, Bunda, Buksi, Lusta, Maci, Killer, Kajla, Csontos, gazdára talált Haramia, Pumukli, Babér.