ASKA napló 49. hét

Csak annyit mondanék, hogy huuu, jó, hogy túl vagyunk rajta. Mindjárt úgy kezdtünk, hogy hamar gyorsan futás, mert egy sérültet nem tudnak ellátni a mentősök, annyira védik a kutyák. A dolgukat tették csak, és nem értették, hogy a segítség érkezett szegény gazdihoz, aki a hideg földön várta a segítséget. Ahogy ezen túl voltunk, egy sajnálatos halálesetnél kellett a befogás. Az aprócska tacskót nem volt egyszerű becserkészni a hatalmas tercián.

49Meg volt rémülve az eseményektől, meg még az idegenek kergetik… Egy kis futkározás után sikerült befogni, és a durcásságát, még 2 napig tartotta, majd megbékélt a kisöreg.

Eddig tartunk hétfőnél. Kedden több felé szaladtunk, volt egy településen kobzás, mert úgy döntött a jegyző, eddig és nem tovább, aki nem tartja megfelelően a kutyáját, az ne tartson kutyát. Így hát gazdagabbak lettünk ismét nem kevés ebbel, akik jelenleg még megfigyelés alatt vannak, mivel senki sem tudta megmondani, hogy életükben valaha, kaptak-e bármilyen oltást.

Miközben a csapat egyik fele a kutyákat hajkurászta, illetve ellátta a telepen élőket, a másik fele pedig egy nagyon örömteli feladatot hajtott végre. Felkerestük az AlphaZoo áruház üzleteit, hogy kihelyezhessük karácsonyi adomány gyűjtő plakátjainkat. Egy nagyon jó együttműködés keretében már az AlphaZoo üzletekben is lehetőség van arra, hogy segítsék a vásárlók az ASKA menhelyen élő állatok életét jobbá tenni. Plakátunkhoz Hisztis Mirtill állt modellt, és még annyit szeretnénk elmondani, hogy a reklámarc már elkelt, gazdára talált ezen a héten.

Jutott éjszakai kaland is a hétre, Mórra mentünk a rendőrség kérésére, mivel egy hatalmas kaukázusi volt lánccal kikötve egy villanyoszlophoz. A miként került oda kérdésre, még nem kaptunk választ.

A kutyatámadás sem maradt ki a heti repertoárból, most éppen állatokra támadt egy rottweiler, és a gazda ellen bizony eljárás indult.

A szépségverseny az fmc.hu oldalon egész héten zajlott, hétvégéig lehetett szavazni, ki legyen a legszebb ASKA kutya, és erről majd a következő héten összefoglalót is fognak olvasóink látni.

Gazdakereső filmeket is forgattunk, és azt kell mondanom, sikerrel. Az első leadott film alapján már gazdira is talált másnap Fánika. De, nem Ő volt az egyetlen, aki gazdihoz költözött. Brandon, Guba, Hisztis Mirtill, Némó, Tixi, és Tofi kaptak új családot.

Köszönjük a feliratkozást!