ASKA napló 19. hét

Azt hiszem elmondható, hogy ebben az évben az egyik legdurvább hetünk volt a múlt hét. 37 új kutya érkezett hozzánk. Akkor nem is számoltuk a statisztikát, csak azt néztük, hova tudjuk lepakolni az ebeket. És ennek a létszámnak a fele vemhesen érkezett, volt, akivel még át tudtunk szaladni a kórházba, és még ivartalanítani tudták az orvosok, de a legtöbb kismamánk már a harmadik trimeszternél tartott, igy megvárjuk a babák születését, és volt, aki már meg is ajándékozott már minket kölykökkel.

 19Tulajdonképpen tökéletesen kitöltötte napjainkat a kórházba be, kórházból ki utak az újakkal, illetve bőszen kerestük a raszta alatt az ebeket, hogy vajon mi rejtőzik a loncsos bunda alatt. Mindössze 1 kutya volt közülük chippes, de a felregisztrált adatokon nem érhető el senki. Innentől, mivel a beérkező állomány jelentős része kobzás során került hozzánk, szinte biztos, hogy megnyertük őket az elkövetkezendő néhány hónapra, míg a végére élünk a kezeléseknek, és új gazdákra lelünk.

Sírva kezdtük a hetet, itt hagyott minket Kézi. Kézi az öreglány, aki túlélte az állatkínzást, hogy meg akarták ölni, túlélte a rákos daganatot, de nem tudta felvenni a harcot az évekkel. Együtt éltünk már sok-sok hónapja, igy mindannyiunk szívéhez közel került az öreglány.

Történt olyan esemény is, amiről nem tudtuk eldönteni, hogy most a sírjunk, vagy brutál módon röhögjünk. Történt ugyanis, hogy néhány csemete, úgy döntött, futás közben a konyhát is körbe futkároznák, és tisztára törlik az üstök oldalát. Eme eseménynek nem volt nyoma sem Bizsun, sem pedig Lüszin, mert ugye Bizsu háta fekete, Lüszi meg szürke alapon fekete. Na, de kérem nem úgy Lola, a habos-babos hófehér labink, aki még néhány hétig, bár folyamatosan tisztul a bundája, de mint mondtam jelenleg és néhány hétig még csak elmesélni tudjuk, hogy Lola gyönyörű hófehér, csak történt egy kis malőr.

Géza a fogorvosnál járt, és eltávolították a fájós fogát, ivartalanításon járt Mázli, Maci, Tücsi, Herceg, Ziva, Eddy, Félix.

Gazdához került: Cb, Cleopátra, és Foltos.

Köszönjük a feliratkozást!