Úgy zártuk a hetet, vasárnap este, hogy Negróért mentünk, akinek a gazdája, – az okát nem tudjuk, hogy mi történhetett – , de úgy döntött, hogy szeretett kutyájával együtt vetnek véget életüknek. Szerencsére mindketten megmenekültek, és nem csak a gazdi, de Negró is azonnal kórházba került. Az idős, 12 kutya, nagyon le volt fogyva, és már bizony a kiszáradás tüneteit is tapasztaltuk nála, így még aznap este megkezdődött a kórházi kezelése.
Most már sokkal jobban van, és hízott is, igaz tud is enni a nagy melák öregúr, és bizony, ha később érkezünk a reggelivel, akkor igencsak határozott, fókákat utánzó vakkantásokkal jelzi, hogy hahó, én már éhes vagyok. Neki szeretnénk mielőbb egy befogadó családot találni, mert gazdája már nem tudja őt ellátni.
A régebben menhelyen lévő kölyök csapat utolsó tagja, Dália is elköltözött új családjához, és Bocihoz is érkezett látogató, aki amint meglátta, azonnal mondta, az a kis fehér-tarka, az lesz az én kiskutyám. Egy idős nénivel költözött el, és nagyon jóban vannak. Bocit már 2 évvel ezelőtt örökbe fogadta egy házaspár, és sajnos tragédia történt, gazdái meghaltak. Visszakerült a menhelyre, és várt, várt türelemmel, a sonka formájú hölgyike. De, eljött az Ő napja is.
De, ahogy lenni szokott, mindig történik valami, és úgy érkezett a bejelentés, hogy egy kóbor kutya sétál, akinek valami lóg a nyakán. No, Ő lett, Nyakas. Nem véletlenül, hiszen ismét egy olyan kiskutyával találkoztunk, akinek a nyakába belenőtt a lánc, amit csak műtéttel lehetett eltávolítani. El lehet képzelni, milyen fájdalmai lehettek szegénykének a kóborlás alatt. Nem csoda, ha morgott, amikor közelített felé valaki.
Hét közepén belecsöppentünk egy végrehajtási ügybe, ami igencsak csúnyára sikeredett. Erről láttatok fényképeket is. Nagyon sok komment érkezett a képekhez pro és kontra, egyaránt. Az, hogy a világunkban megtörténnek olyan dolgok, hogy utcára kerülnek emberek, ez bizony szomorú, de nem ismerjük a részleteket, és nem is tartozik ránk. Ami ránk tartozott, az a tény, hogy a két bódított kutyát, kirakatta a végrehajtó az út mellé, aztán mindenki azt csinál, amit akar. Ott marad, felébred, kocsi elé megy, nem érdekli. Ennek az ügynek az előzménye, hogy 2 héttel az eset előtt már kaptunk telefont, utasító hangnemben, hogy azonnal tüntessük el az állatokat. Volt olyan is, akik finoman fogalmazva, a kutyával sem beszélnek úgy, amilyen hangnemet megengedtek maguknak, a házra várók, lássuk be, mindkettő minősíthető eset volt. Akkor mindenkit tájékoztattunk az eljárások menetéről, ami az állatvédelmi szálát illeti.
Értettük, és tudomásul vettük, hogy van egy eljárás, és ezen belül van, aki nem akar kimenni a házából, és van, aki birtokba akarja venni, az árverésen vásárolt házat. Hogy ebben az esetben, hol az igazság, továbbra sem tisztünk eldönteni. A gyepmesteri szolgálatra csak az a tény tartozott, hogy bódított állapotban van két, jó állapotban lévő állat az út szélén. Nagyon szomorú eset, de vannak hivatalok, akiknek tisztük eldönteni, ki, és mely ponton hibázott a történetben.
Sokszor beszéltünk a chipről, hogy milyen jó is az, könnyű azonosítani az ebek gazdáit. Feltéve, ha amikor a gazda továbbadja a kutyát, akkor annak nyoma van az adminisztrációban is. Itt bizony sokszor hibádzik a történet, ezért is keressük még mindig Herkules gazdáját. Odáig eljutottunk, hogy elajándékozták, és el is költözött a volt a gazda. De, sem a kutya új tulajdonosa, sem a gazda új címe nem ismert. Herkules pedig csak vár, vár… hátha végre észreveszik, hogy eltűnt otthonról.
A MÉH telepre, papírdobozban kidobott pindurka Riót nagyon megviselte a hidegre fordult időjárás, és hogy elköltözött kis barátnője mellőle. Vigaszt nyújtott a meleg vizes palack, mert csak úgy tudott elaludni, hogy oda bújt a meleg palackhoz, az volt a vigasza.
Decemberben költözött el Maya, a kis kölyök kutya. Bár, akkor is elmondtuk a gazdinak, hogy kölyök, lesznek vele gondok, mert pont olyan, mind egy kisgyerek, de ragaszkodott hozzá a hölgy, hogy menni fog. Aztán valami változott, kevesebb idő jutott Mayára, és mivel rosszalkodott, visszakerült. De, nem adjuk fel, lesz gazdi. Most már akkora, hogy megy ivartalanításra, és már ifjú hölgyként költözhet majd tovább. Mert előfordul, hogy visszakerül kutya, de ez a szám, nagyon elenyésző. Egy évben talán 4-5 kutya, és ebben benne van, amikor olyan események történnek, amiről nem tehetnek a gazdák.
Egy újabb hatósági eljárás során került hozzánk Ati, az ezerrel vigyorgó spicc legényke, aki már 6 éves, és életében először került le a vastag láncról. Nagyon élvezi a szabadságot, és a pórázra még sandán néz. Gyakoroljuk, hogy csak átmeneti ez a megkötéses történet, csak akkor kell, ha sétálni indulunk. De, még mielőtt az indulatok kitörnének, a gazdi mentális betegsége miatt, nem érzékelte, hogy ez Atinak egyáltalán nem jó., ezért is léptek közbe a hatóságok.
Egy újabb támogató csatlakozott hozzánk, a Krácher Center M5, akiktől egy nagynyomású tisztítógépet kaptunk, amivel nagyban megkönnyítették a napi munkánkat. Mennyivel egyszerűbb a herkentyűvel átmosatni a kennelek rácsait, mint egyesével lemosogatni. Rengeteg időt, és energiát spórolunk meg a gép használatával.
Azt eddig sem értettük, hogy a csupa bűbáj Csokikánk miért nem talált eddig gazdára, mert olyan bájos, kedves, csöndes legényke, akihez ritkán akad hasonló. Szerelem első látásra, mert eljött az Ő embere is. És a gazdi telefonált, hogy ilyen kutyát, hihetetlen … csöndes, okos, szobatiszta… ASKA kutya na 😀
És persze, érkeztek a kutyák egymás után, chip nélkül, még mindig…
Szombaton tovább folytattuk a rakodást, és ebbe a diákokat is bevontuk. Bár, nem mindegyik ifjú lelkesedett a rakodás gondolatáért, de ha valaki önkéntes munkára jelentkezik, akkor az, segítség legyen valóban, és most arra volt szükség, hogy mielőbb kiürítsük az épületet, ahol majd az orvosi rendelő fog elkészülni. A rakodás után természetesen séta is volt, és közben sok-sok látogató. Már éppen befejeztük volna a hetet, amikor a Székesfehérvári Halünnepről jött a telefon, hogy egy aprócska kölyök kutya szaladgál felügyelet nélkül. A kidobott, bogánccsal teli kis kölyök a Szeder nevet kapta, és két hét múlva csatlakozik a gazdikereső kutyák táborába.